Kissé ködös emlékeim szerint az azóta sajnos eltűnt Papap O'Hara első kortyainál szerettem bele a porterekbe. A szerelem odáig fajult, hogy a Fuller's porter mostanában majdnem gyakoribb vendég a konyhaszekrényben, mint mondjuk a Dreher bak. Nagyjából tehát minden megfizethető árú porterre úgy vetem rá magam, mintha az életem függne a megvásárlásától, és ritkán csalódom.

A főzdéről ugyan még nem hallottam, de az üveg szép kialakítása mellett az „egy XVIII. századi angol receptúra ihlette” megjegyzés is kihagyhatatlanná tette.

Mélybarna szín, inkább fekete, barna, gyorsan összeeső barna hab: hívogatóan gyönyörű.

Aztán az illat már nem annyira. Alig észrevehető halványsággal likőrös, de inkább semmi: hol a maláta? Hol vannak a kávés jegyek?

Az első kortyoknál aztán valami iszonyaterős szénsavtámadás áldozata vagyok. És vizes és majdnem ízetlen, a fajtajegyek alig észrevehetző halványsággal a közepén elóbújnak, de annyira szégyenlősen, mint egy hordár koszoskezű, tizenhét éves lánya.

Ha félliteres vagy pintes mennyiségben ittam volna, akkor talán jobban érezném, lehet, hogy éppen ez volt a cél: egy téli ivósör. De akkor miért 0,33 literes a kiszerelés?

Kap még egy esélyt, háromra javulhat, de addig ez: 2. A második tesztnél egyértelműen 3.