Egy számomra szokatlanul búzasörös téli időszak után (Esthajnal 2016, Duett, a Fóti sörfőzde alkoholban erős búzasöre, és egy nagyüzemi) lassan eljön a számomra tényleg búzasörös időszak is. Egy témába vágó interjú alapján a wit-ek különösen divatosak, így lehet, hogy a belga stílű búzasörökbe kénytelen leszek beásni magam. Valamint amint lehetőségem adódik, rendes tesztnek vetem alá a Hámori Sörfőzde whiskeymalátás búzasörét, amiből nem sikerült tesztadagot hagyni, olyan jól csúszott. Mindenesetre első körre marad egy újrakósolt szűretlen barna német.

Kitöltve szép zavaros, kicsit narancsos barna nedű fogad, a búzasör szinthez képest gyenge, fehér, gyorsan összeeső habbal.

Idén harmadjára már egy kis kedves, friss, de egyébként számomra meghatározhatatlan illatot érzek, amit első két idei fogyasztásból nem éreztem.

Az íz elsőként teljesen édes, és a szűretlenség ellenére test nélküli. A túlzott vizesség ellenére halvány fahéjas fűszerességet vélek érezni benne, enyhe gyümölcsösséget (talán barack), de ezen kívül semmit, csak a könnyed, frissitő, de édeskés alapízt.

A vizes jelleg végig uralkodó, ízekben gazdagnak túlzás volna mondani, mégis kellemes, a nagyüzemi szinthez képes korrekt búzasör. Ha a Borsodi búza ilyen lett volna, talán még ma is főznék.

Az egyértelműen lesújtó kritikák ellenére nekem ez most szubjektíven 5/10, ami elég jó egy nagyüzemitől.