A Pivovar Ikkona a Maltman sorozatának ezzel a darabjával is bőven belülmarad a konzervatív sörízlés keretein. Mivel a fajta számomra teljesen ismeretlen, így egy gyors google keresésig azt hittem, formabontó kísérlettel állok szemben. A Beeradvocate százával sorolja az ilyen söröket, és rá kell jönnöm, ez is a Maltman sorozat szokásos vonalát viszi tovább, jó, ideáltipikus sört a tudatlanoknak. Ez lényegében a Hefeweizen amerikanizált változata, pontosabban és konkrétan az IPA-sített változata. Lássuk.

Búzasör szinthez képest alig szénsavas, alig habzik, a fehér habocska még a fotót sem akarja megvárni. A szűretlenség is alig feltűnő, egész pontosan szűrtnek tippelném, ha nem lenne a címkére írva az ellenkezője.

Az illatra rögtön rávágtam, hogy ez „IPA komló, citra meg valami, talán simcoe”, és most hamut szórok a fejemre, hogy a citrán kívüli cascade-et és a magnumot nem ismertem fel.

Az íz még gazdagabb, összetettebb, bár címke szerint keserű, de az első pohárig alig érzem különösen keserűnek. Inkább csak a komplex fűszerességből nevesíthető kardamom, ami meghatározó. Sajnos vagy bennem van a hiba, vagy az intenzív komlózásban, de ha vaktesztben kóstolom, könnyed IPA-nek, vagy APA-nek tippelem. A búzamalátából semmit sem érzek, az ajánló szerinti kenyeres-gabonás jegyeket cseppet sem érzem.

Sokkal elégedettebb vagyok vele, mint a Maltman citra komlós IPA-jével, és valószínű, sokkal gyakrabban fogom fogyasztani. Pontozni viszont nem fogom, éppen azért, mert amennyiben ez típussör – és a Beeradvocate alapján úgy tűnik, az – úgy a fajtájával kéne összemérnem. Maradjunk annyiban, hogy IPA és APA rajngóknak ajánlom, búzasörrajngóknak viszont csak akkor, ha szeretik az amerikai komlós IPA-ket.