A Deliriumra sokan esküsznek, szép a dizájnja, családi főzde, van benne alkohol bőven stb. De nekem eddig nem igazán ízlett. A társaságban ketten is szívesen itták, szóval bizonyára bennem van a hiba, és innen kezdve teljesen szubjektív leszek.
A színe szép áttetsző barna. fehér gyorsan összeomló habot ereszt.
Az illata nekem semmitmondó volt, talán a meghűléses tünetek miatt, de azok a másik két sörnél is megvoltak, tehát megbízom a szaglásomban.
Az íze megint kiábrándított: erősen alkoholos. Ezzel mindent elmondtam, semmi mást nem éreztem benne, se malátát, se komlót, se semmit. Ittam már ennél ízekben gazdagabb whiskyt, házipálinkát is. Idén már legalább legalább két 10%-nál erősebb sört is ittam, és egyiknek sem volt ilyen alkoholíze.
A harmadik fogyasztónak mondtam is, hogy gyorsan odaadom, mert ha rajtam múlik, ilyet többet nem iszik.
Szigorúan szubjektíven értékelve: 0-1.