Kissé ködös emlékeim szerint az azóta sajnos eltűnt Papap O'Hara első kortyainál szerettem bele a porterekbe. A szerelem odáig fajult, hogy a Fuller's porter mostanában majdnem gyakoribb vendég a konyhaszekrényben, mint mondjuk a Dreher bak. Nagyjából tehát minden megfizethető árú…
Külön öröm számomra, hogy az amerikai stílusú IPA dömping kezd kifulladni, és idén télre végre az évszakhoz remekül illő porterek, stoutok, és imperial stoutok között válogathatok. Ebbe a sörbe első – közvetlenül palackból történő – kóstolásnál beleszerettem,…
A cimke szerint „Belga Stout” [sic!] stílusú ale. Ilyesmiről nem halottam még, de nem baj, az eredmény meggyőző, második próbára is.
A zavaros fekete, átlátszatlan megjelenés barna habbal magában is izgalmas.
Ennél is érdekesebb a határozottan édes illat.
Érdekes módon az…
A Mister úgy élt az emlékeimben, mint amit az ember azért iszik, mert inna egy – bármilyen – sört. A legutóbbi két alkalommal, amikor a barnát és a szűretlent kipróbáltam Budapest belvárosában, igazából nem változott a képem róla. Mistert azért iszik az ember, amiért Arany…
Tavaly beleszerettem ebbe a sörbe, és úgy döntöttem, addig járom a várost, amíg a hátam le nem szakad, vagy nem találok Corsendonk Christmas Ale-t.
Kitöltve szép, kicsi habocska, áttetsző barna szín, szép.
Az illata is rendben volt, ugyanaz az összetett, számomra…
A Deliriumra sokan esküsznek, szép a dizájnja, családi főzde, van benne alkohol bőven stb. De nekem eddig nem igazán ízlett. A társaságban ketten is szívesen itták, szóval bizonyára bennem van a hiba, és innen kezdve teljesen szubjektív leszek.
A színe szép áttetsző barna.…
Mivel a főzde ezen a néven többféle sört is főzött, ez az idei főzet.
Nem kifejezetten erre vágytam, sőt egyfajta kényszer volt a beszerzése: mindenképpen karácsonyi sört szerettem volna, és a második sörboltban még csak ezt találtam (végül azért kaptam Corsendonkot, és…
Egyrészt kellemes ünnepeket az esetleges idetévedőknek!
Másrészt akkor lássuk is a karácsonyi sorozat első darabját.
Tavaly üveges változatban ittam, és nem voltam vele túlzottan elégedett. De mivel elég olcsó volt a Csapolt Sörök Házában (http://csaphaz.hu/), gondoltam még…
Nehezemre esik erről az ale-ről írnom, pedig nem tudok elmenni mellette szó nélkül, annyira jó. Az emlékeim némiképp bizonytalanok, bár első, második és sokadik sörként is fogyasztottam, majdnem túlhűtve, langyosan egyaránt.
Szép fekete, csinos barna, gyorsan összeeső…
Nem tudtam mit várhatok ettől a sörtől, elvégre számomra Skócia – mint az Egyesült Királyság általában – a felsőerjesztés hazája. Ennek ellenére ez egy tradicionális lager, és wikipedia nem is említi a nevében 1885-ös évszámot, amióta főzik.
A színe szép sárga (a…