Eddig ritkán csalódtam a Kaltenecker főzdében (és akkor sem kiábrándító mértékben), ideje, hogy az egyik sörükről írjak is valamit. Mondhatnám úgy is, hogy amikor egy Budaörsön végződő kiránduláson megtudom, hogy Kaltenecker van csapon, akkor nem tudom kihagyni.
Különösen kihagyhatatlan, ha éppen porter. Mint netes keresésre kiderült, az imperial porter egy létező kategória, én egy ideig még kerülni fogom a használatát, nem csak a cimkefelő átláthatatlanná válását elkerülendő, hanem mert elég konzervatív az ízlésem, hogy az imperial jelzőt csak az imperial stoutoknál szeressem. Igazából itt is arról van szó, mint az imperial stoutoknál illetve az imperial pilsnereknél, hogy erős az alkohol a sörben (itt ha jól emlékszem 8,7%, de ezügyben egy gyors guglizással nem találtam pontos információt). Meglepve olvastam a ratebeer-en, hogy igazából baltikumi porterről van szó, amit kevésbé szoktam szeretni, mint a felsőerjesztésű, – számomra – valódi portereket. Ez minden ízében valóságosan porteres, ezért is nehéz róla írni.
A színe szép fekete, a habja világosbarna és tartós.
Az illata is egy porterre hajaz, bár kicsit talán kevésbé átütő a malátásság.
Az íz egyértelműen a maláta által uralt, kávés jegyekkel, bár érződik a keserűségen, hogy a komlót sem spórolták el a főzésnél. Az alkohol nem érződik az ízében. A hatásában igen, emiatt is kénytelen voltam egy vaskos hamburgert enni rá, a következő korsó (egy Permon stout) előtt. Emiatt persze az utóízt sem élveztem ki. Remélem még lesz szerencsém ehhez a sörhöz, pótolni az utóízt és bővíteni a leírást. Aki tudja, inkább kóstolja meg.
Értékelés: 4.
Fogyasztás helye: http://www.komloestehen.hu/