Vagy Igazi Csíki Sör. Mindenesetre végre valahára hozzájutottam.

A wikipedia szócikk szerint bock, de sörfajták szócikk szerint ez megkérdőjelezhető. Majd egyszer utánaolvasok.

Egyfelől rokonszenves, hogy a palack nem a mostanában nagy vitákat kiváltó székely zászló színeivel dizájnolt, hanem a régebbi székely zászlóéval. Mindjuk ez a színösszeállítás szebb is, de ez már szubjektív ízlés kérdése. Lássuk a medvét:

Szép sárga szín, gyorsan összeeső, nagylyukú hab. Illatot nem éreztem.

Az íz először komlós, keserű, majd telltté és malátássá válik. A malátásságba csak enyhén vegyül egy kis fémes vagy vegyszeres mellékíz. Ezzel együtt korrekt, tellt és végig kellemes, amit a hat százalékos alkohol sem torzít alkoholossá. Az íz egyébként Gambrinust juttatta eszembe, de lehet, hogy csak én emlékszem rosszul a Gambrinusra

Az árát is figyelembe véve nagyon szerethető lager.

Szigorúan szubjektíven 5 [1–10 skálán].

A fogyasztás helye: No megállj csak! Söröző

A dobozfelirat szerint „HIDEG KOMLÓS” de ezt most betudjuk a tipográfiának. Állítólag a tavalyi recepthez képest változtattak a komlón, ezt a http://sorfigyelo.blog.hu/-ról tudom (http://sorfigyelo.blog.hu/2016/04/07/hidegkomlos), máshol nem találtam erre utaló információt (a hivatalos honlapon sem). A tavalyi kiadás csak a Classic volt, hidegkolózva, ezt a Kontár Komlókutatótól tudom, máshonnan erre vonatkozó megjegyzést nem láttam.

A tavalyi változatról legfeljebb annyit tudtam volna mondani, „az izgalmas komlózás egyesül a kiábrándítóan testetlen kukoricagrízes ízzel”, ezzel együtt az is szívesen ittam a nagyüzemiek közül. Vagy én romlok, vagy a Hidegkomlós javul, mindenesetre az idei már izgalmasabb, sörösebb.

A sima világos lager szokatlanul szép, viszonylag tartós fehér habbal koronázódik.

Illatot nem éreztem, ha agyon vernek se, de szagot sem (ez még újratesztelésre szorul, a doboz szerint valamit nagyon kéne érezni).

Az első pozitív élmény az ízharmónia határozott javulása, itt a komló nem idegen testként uralja az ízt, mint a tavalyiban, hanem szépen belesímul. A keserűség és frisesség is egyben van, a tavalynál nagyon szétvált (nem sörrajongók emiatt érezték édesnek az akkori változatot). Persze a friss, kellemes üde íz most is határozottan ott van, de egy kicsit gondolkodni kell rajta, nem csak puszta sallang a szokásos szódán. A legfontosabb persze a test, ami végre van. Bár továbbra is kukoricagrízzel dolgoznak, ezúttal vagy növelték az árpamaláta arányát, vagy valami egyéb turpissággal kihangsúlyozták.

Még utóíze is van, bár ott a friss-komlósba némi vagyszeres-technokolos mellékízt érzek belecsúszni.

Nos véletlenül sem szeretném a törökbúza-örleményes, nagyüzemi söröket túldicsérni, de ez nekem bizony simán 5 a 10-es skálán.

A búzasör-sorozat újabb tagja, már amennyiben búzasörnek lehet titulálni egy sört, amiben csak 40% a búzamaláta aránya. De legalább ráírják, nem árulnak zsákbamacskát, ez jó pont. A komolyabb Sparokban lehet kapni a dobozos kiszerelést, régóta szemezek vele, és búzasör, más aktualitása nincs.

Kitöltve szép sápadt és zavaros, de alig habzik (búzasörhöz mérten). A fehér hab gyorsan összeesik.

Az illata édes, talán a kandiscukor ugrik elő belőle. Másfelől – elnézést a wineficationért, igyekszem kerülni – egy határozott bodzaillat.

Az első kortyok is ezt hozzák, könnyed, édes wit-ízt, amibe nem zavar bele savanyúság vagy komoly keserűség.  Viszont ízre meglepően szénsavas. Aztán tisztul kicsit, de az első benyomásokat utáni tisztulást nehéz szavakba önteni, annyira halványak.

Rendben: korrekt – egyelőre úgy tűnik, egyenesen jó – wit, tényleg belga búzasör íze van (a szokásos összetevőkkel, leszámítva a 40%-os búzamalátát). A Hoegaardent magasan veri (kicsit olcsóbban). Egyelőre nem pontozok, majd esetleg ha jobban elmélyültem wit témában.

A Pivovar Ikkona a Maltman sorozatának ezzel a darabjával is bőven belülmarad a konzervatív sörízlés keretein. Mivel a fajta számomra teljesen ismeretlen, így egy gyors google keresésig azt hittem, formabontó kísérlettel állok szemben. A Beeradvocate százával sorolja az ilyen söröket, és rá kell jönnöm, ez is a Maltman sorozat szokásos vonalát viszi tovább, jó, ideáltipikus sört a tudatlanoknak. Ez lényegében a Hefeweizen amerikanizált változata, pontosabban és konkrétan az IPA-sített változata. Lássuk.

Búzasör szinthez képest alig szénsavas, alig habzik, a fehér habocska még a fotót sem akarja megvárni. A szűretlenség is alig feltűnő, egész pontosan szűrtnek tippelném, ha nem lenne a címkére írva az ellenkezője.

Az illatra rögtön rávágtam, hogy ez „IPA komló, citra meg valami, talán simcoe”, és most hamut szórok a fejemre, hogy a citrán kívüli cascade-et és a magnumot nem ismertem fel.

Az íz még gazdagabb, összetettebb, bár címke szerint keserű, de az első pohárig alig érzem különösen keserűnek. Inkább csak a komplex fűszerességből nevesíthető kardamom, ami meghatározó. Sajnos vagy bennem van a hiba, vagy az intenzív komlózásban, de ha vaktesztben kóstolom, könnyed IPA-nek, vagy APA-nek tippelem. A búzamalátából semmit sem érzek, az ajánló szerinti kenyeres-gabonás jegyeket cseppet sem érzem.

Sokkal elégedettebb vagyok vele, mint a Maltman citra komlós IPA-jével, és valószínű, sokkal gyakrabban fogom fogyasztani. Pontozni viszont nem fogom, éppen azért, mert amennyiben ez típussör – és a Beeradvocate alapján úgy tűnik, az – úgy a fajtájával kéne összemérnem. Maradjunk annyiban, hogy IPA és APA rajngóknak ajánlom, búzasörrajngóknak viszont csak akkor, ha szeretik az amerikai komlós IPA-ket.

Egy számomra szokatlanul búzasörös téli időszak után (Esthajnal 2016, Duett, a Fóti sörfőzde alkoholban erős búzasöre, és egy nagyüzemi) lassan eljön a számomra tényleg búzasörös időszak is. Egy témába vágó interjú alapján a wit-ek különösen divatosak, így lehet, hogy a belga stílű búzasörökbe kénytelen leszek beásni magam. Valamint amint lehetőségem adódik, rendes tesztnek vetem alá a Hámori Sörfőzde whiskeymalátás búzasörét, amiből nem sikerült tesztadagot hagyni, olyan jól csúszott. Mindenesetre első körre marad egy újrakósolt szűretlen barna német.

Kitöltve szép zavaros, kicsit narancsos barna nedű fogad, a búzasör szinthez képest gyenge, fehér, gyorsan összeeső habbal.

Idén harmadjára már egy kis kedves, friss, de egyébként számomra meghatározhatatlan illatot érzek, amit első két idei fogyasztásból nem éreztem.

Az íz elsőként teljesen édes, és a szűretlenség ellenére test nélküli. A túlzott vizesség ellenére halvány fahéjas fűszerességet vélek érezni benne, enyhe gyümölcsösséget (talán barack), de ezen kívül semmit, csak a könnyed, frissitő, de édeskés alapízt.

A vizes jelleg végig uralkodó, ízekben gazdagnak túlzás volna mondani, mégis kellemes, a nagyüzemi szinthez képes korrekt búzasör. Ha a Borsodi búza ilyen lett volna, talán még ma is főznék.

Az egyértelműen lesújtó kritikák ellenére nekem ez most szubjektíven 5/10, ami elég jó egy nagyüzemitől.

Nem hálás feladat egy sörről írni, úgy hogy nem az első, és a második ez volt, de azóta volt két egyéb. Viszont az üvegbe beleszimatolva rögtön éreztem, hogy erről írnom kell, és ez nem hízelgő lesz.

Korrekt sörösszetevők, rejtélyes – megjelöletlen – főzde, egy cégnév, neten is szinte nulla információ. Lagernek titulálták valahol a neten, én is annak fogom, annak érződik, de kész vagyok változtatni újabb értesülések esetén.

Sápadt aranysárga szín, erős, de hamar összeeső, fehér habbal (a szénsav erős, szárazanyag alig).

Az illat kicsit gyülcsös és nagyon, nagyon fémes. Annyira erősen fémes, hogy ivás közben is érezni, ami – szerény sörtapasztalataimra alapozva mondom – nem jellemző.

Kezdetben egy kis komlósságot, majd napraforgóolajos malátásságot, majd zavaró édességet érzek. Végül egybeolvad egy enyhén vegyszeres szódává. Széteső íz, kapaszkodókkal, de minek ebbe kapaszkodni.

Tényleg ez Budapest igazi íze, sajnos, a nagyüzemi minőséget hozza, ahogy azt megszomkhattuk. Ha megpróbálnék lírai lenni, ez egy fárasztó nap utáni olcsó sör, egy rossz randi utáni kárpótlássör az első kocsmában, egy rossz koncert alatti időkitöltő, vagy bármi más, ahol a sör pusztán az élet szánalmassáágnak ellenpontozásaként indul, de betetőzése és ideális szimbóluma lesz.

Nem pontozom, felesleges, remélem érthető a lényeg. Nem ismerem a facebookon a sört, nem akarok ilyesmit, enyiért inni, inkább az Arany Fácán, Rocky Cellar vagy a Golden Fox.

Kicsit késve jutott el hozzám ez a téli szezonsör, de ha új portert látok, és megtehetem, még nyáron is szívesen kipróbálom. Egy gyors google keresés alapján nem tűnik teljesen légből kapottnak és egyedinek az ötlet, hogy egy porter édes-krémes jellegét kakaószármazékkal súlyosbítsák.

A kép nem jó, de a lényeg látható:

A színe sötétbarna, átlátszatlan, barna, elég stabil habbal (csapolva, gondolom a palackos kevésbé habos).

Az illata már édes, kakaós.

Az íze is teljesen kakaós, de meglepő módon mégsem igazán édes, desszertsörös jelleg nem túljátszott benne. Sajnos a maláta éppen emiatt kicsit háttében marad, a porteres, kávés ízt hiába kutattam benne. A testes, krémes jelleg viszont egyértelműen desszertsörökre utal. Az első korsó vége felé némi komlósságot és nagyon halvány savanyúságot véltem érezni, de különösen utóbbi talán csak érzéki csalódás volt. A második korsónál már a komlósságot sem éreztem.

Nem nehéz pontozva értékelnem, mert az édes, nőies porterek nagy rajongójaként nekem egyértelműen 8 pont az 1–10 skálán, de aki a hagyományosabb, kevésbé édes vonulatra esküszik, vagy éppen a stoutba hajló határozott porterek rajongója az vegye úgy, hogy 6 pontot adtam rá. Aki meg nem szereti portert, ki se próbálja, a fajtával való ismerkedéshez nem ezt ajánlanám.

Fogyasztás helye: Teddy Beer (2016. március 31-én csapolva: siessenek az érdeklődők).

Újabb kávés sör, ami miatt lassan külön cimkét kell majd használnom, ha így folytatódik tovább.

A címmel is bajban vagyok, ugyanis a kenyai világosan pörkölt chorongi kávé neve szerepel a palackon nagy betűkkel, ezt használva címként kicsit félreérthető lennék.

Elsősorban muszáj megjegyezni, hogy – bár általában a fajtára koncentrálok – odafigyelek a főzdére valamint főzőtársaságra is, és a Hübris főzőtársaság két sörrel bekerült abba a körbe, akikre figyelni fogok.

Másrészt érdemes elmondani, hogy az eddigi két Hübris sörön át nézve, a főzde elég rosszul választott nevet. A Halál nevű dry stoutjuknál a fajta felé mutatott alázat tűnt fel (ezért is nem tudok írni arról a kiválló sörről). Itt rögtön képbe kerül, hogy a Mantra Speciality Coffee Minibarral közösen alkotott sörben a kávénak (sokkal inkább alapanyagnak, mint segédanyagnak) rendelték alá a sört.

Annyiban igaz a főzetre a hübrisz fogalma, hogy a maláta miatt eleve kávés ízű stouthoz, milk stouthoz vagy egyéb erősen malátás barna sörhöz kisebb bátorság kávét adni a főzésnél, elvégre ott kevésbé lesz az íztől idegen a kávé íze. Itt egyébként remekül megoldották az idegenséget, még egzotikusnak is csak félve merem nevezni a Chorongit.

Bár feltehető, rossz poharat választottam hozzá, elsőre a talpas pohár tűnt jó választásnak.

Már kitöltéskor megcsapott a jellegzetes kéváillat, meglepve láttam viszont, hogy tökéletesen világos lagerrel nézek szembe (a sápadtnál alig sárgább-barnább, és az is feltehetően a kávé, és nem a rizs illetve árpamaláta miatt).

Az illat egyértelműen kávé, előbb fárad bele a szaglásom, mint hogy mást felfedeznék benne.

Az első kortyok is egy kellemes, visszafogott, alig keserű kávéízt hoznak. Itt nem egy átgőzölös főzési technikával készült erősen pörkölt kávéra gondolok.

Jellemző talán, hogy míg én mandarint ettem előtte és a kibomló ízt talán ezért éreztem hol édesnek, hol kissé lageresen savanyúnak, a másik kísérleti nyúl ementálival alapozott, és az édesség és savanyúság helyett egy teljesen meghatározhatatlan, de kellemes ízt érzett (humorizálnék, hogy umamit). Az íz tehát a kávét leszámítva elég meghatározhatatlan, mindenesetre teljesen harmonikus, sem a maláta, sem a rizs, sem a komló nem tolakszik előtérbe. Az utóízt is a kávé uralja, ami viszont hamar lecseng.

Kénytelen vagyok pontozni, mert az ennyire egy összetevőre, ráadásul söridegen összetevőre alapozó söröket rendszeren alulértékelem, itt viszont jeleznem kell, hogy ez a főzet tökéletesen egyberakott, nagyon izgalmas, és élvezhető. Egyértelműen 8, az 1–10 skálán.

Mivel rövid idő álltrendelkezésemre, sajnos húsvétra semmi alkalomhoz illőt nem sikerült beszereznem, így maradtam a jól bevállt, izgalmas stout-porter vonalon, meg két kávés sörnél. A The Blue Oystert sikerült egy elképesztően sós házisonka után innom, így eltekintenék az értékelésétől. A Hübris Halál nevű dry stoutjáról szintén nem merek semmit irni, bár azzal is messzemenőkig elégedett voltam.

Viszont a Hübris Bård’s Portere mindenképpen megéneklésre volna érdemes. Itt csak szavakat adhatunk, azokat sem túlzott bőségben.

Az Etyeki Sörmanufaktúra első itt szereplő söréről van szó mellesleg, a pasztőrözött, koronazáras változatról.

Kitöltve sötétbarna, átlátszatlan portert látunk, egy kis gyorsan összeeső barna habbal.

Az illata is malátás, enyhén pörköltkávés, nagyjából a klasszikus porter vonalat viszi tovább.

 Az első tortyok pozitív csalódást jelentettek, mert bár az édesebb porter-vonalúnak igérték a sört, szerencsére semmi édes túljátszottság nincs benne. Remekülül eltalált szénsavval, kellemes ivósörként indul, amiből viszonylag gyorsan kibontakoznak ugyan a porteres karakterjegyek, a maláta által meghatározott kávés, enyhén csokoládés íz, de anélkül, hogy geilé, túlcicomázottá válnának. Az utóíz gyorsan lecsng, mélyebb nyomokat nem hagyott bennem.

Valóban nem tudok túl sok mindent mondani erről a jófajta porterről, tényleg eléggé klasszikus, tradicionális, sem stoutos kilengések nincsnek benne, sem sem túlzott krémesség. Kicsit vékony, erős testesség nincs benne, de nem is hiányzik. Akiknek az Utazó ízlett, azok próbálják ki, bár az egyértelműen jobb. A honlap szerint norvég recept alapján készült, remélem hozzájutok egyszer egy norvég porterhez is, mert nem éreztem jelentős eltérést az angol vonalhoz képest, és szeretnék még fejlődni ebben a kérdésben.

Pontozva értékelve (1–10): 7, ami nagyjából azt jelenti itt, hogy ennél kevésbé jó és kevésbé porterebb portert soha nem akarok inni.

Beszerzés helye: Kézműves Csemege

Muszáj erről a sörről írnom, személyes okokból. Ugyanis a sörösüveg-gyűjteményben helyet kell csinálni egy arra érdemesebbnek.

Első blikkre azt hittem, hogy egy viszonylag új észt cég próbál betörni a piacra, egy belga stílusúra fazonírozott népsörrel (kandiscukor helyett például cukorszirupot tartalmaz). De nem, ez még csak nem is legjobban fogyó sörük, nem is belga jellegű, nem is beszélve arról, hogy nem csak sört főznek, hanem mindenféle egyéb alkoholos és alkoholmentes italt gyártanak.

Az interneten néhány kattintás után annyit tudtam meg, hogy egy angol úriember (Albert Le Coq) alapította sörgyárat, de Észtországban, Tartuban főzött sört, mintegy száz éve. A céget 1997-ben felvásárolta egy finn cég, és jelenleg ők működtetik.

Az „imperial” megjelölést nyilván a főzde alapításának körülményei indokolják, nem az iperial stoutoknál hagyományosan, az iperial portereknél és imperial pisereknél kevésbé hagyományosan, a magas alkoholtartalom. Az alkoholtartalom a maga szerény 5%-ával, ilyesmire egyáltalán nem ad okot.

Ettől még lehetne jó is.

Sima blond ale külső, fehér, gyorsan összeeső habbal.

Az illat édes. Egy-két szippantásnyira likőrös jellegűnek tűnik, de inkább simán édes, aztán teljesen jellegtelenné válik.

Az első kortyokra az jutott eszembe, túlhűtöttem, olyan határozottan vizes volt. Vizes, és meglepően száraz. Aztán lassan a végére előkúszott a cukorszirup, némi mézes, malátás jelleg, aztán túl gyorsan vége, mielőtt képet alkothatnánk róla, mit is ittunk. Komlóra utaló nyomot utoljára cimkén láttam, érezni nem nagyon éreztem. Az utóz kellemes, tartós, de csak a nyomokban édes-malátás-semmilyen módon.

Lehet, hogy  még visszatérek rá, mert háromszori fogyasztás után még mindig nem tudom eldönteni, bennem van a hiba, vagy tényleg ennyire karakter nélküli ez az ale. Gyanítom, hogy az utóbbi.

Típontos skálán pontozvan: 4, mert még a gyenge közepeshez is kellene valami sörös jellegzetesség hozzá. A cukorszirup ehhez kevés.